1%, alapítványok

Kérjük, hogy a személyi jövedelemadó bevallásnál idén se feledkezzenek meg  a kétszer 1%-os felajánlás mellékeléséről, és a gondos kitöltésről – ezzel ki-ki úgy tehet jót, hogy egy fillérjébe sem kerül.
Fontos információ, hogy a „nullás” rendelkezés (nulla forint adóösszegről szóló) is számít, hiszen az állam a nyilatkozók számának arányában ad kiegészítést az egyházak működéséhez!

  • Az első egy százalékra a Magyar Katolikus Egyházat jelöljük meg
    •   technikai szám: 0011.
  • A második egy százalékra a Budai Ferences Alapítványt jelöljük meg a megfelelő adószám megadásával:
    • Budai Ferences Alapítvány
      – adószám: 18285707-1-41

Fontos:

  • Az egyházak javára tett 1 százalékos szja-felajánlást 2018 óta mindaddig automatikusan figyelembe veszi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amíg a felajánló újabb nyilatkozattal meg nem jelöl egy másik technikai számos kedvezményezettet, vagy korábbi nyilatkozatát vissza nem vonja, így aki nem akar változtatni döntésén, nem kell újra benyújtania rendelkezését – hívja fel a figyelmet a NAV a honlapján.
  • Az automatizmus a civil kedvezményezettek és a költségvetési előirányzat számára tett felajánlásoknál nem működik, javukra minden évben rendelkezni kell.
  • További információk: lsd. még itt.