Ferences lelkiség

A ferencesek – azaz a Kisebb Testvérek Rendje

A rend története

Szent FerencA Kisebb Testvérek Rendjét Assisi Szent Ferenc alapította, mely 1209-ben szóban, majd 1223-ban írásban is pápai megerősítést nyert. Szent Ferenc így határozza meg a testvérek hivatását: “A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.”(2Regula 1,1) Az alapító lelkisége nyomán a barátok életében különleges helyet kap az “imádság és áhítat”, a testvéri élet, a minoritás (a szegénység, a “kicsinység” és a kitaszítottakkal való szolidaritás), valamint az evangelizáció. A kezdeti szabályzatot 1239-től kezdve újabb és újabb konstitúciók is kiegészítették, melyek a ferences lelkiség megélését az adott kor viszonyai között kívánták szabályozni.

A Szent Ferenc által képviselt életforma megélésében való lanyhulás időről időre kísértette a rendi közösséget, ezért mindig újból vissza kellett nyúlni a gyökerekhez. A rendi reformok során gyakran új közösségek alakultak ki. A közösség egyik legjelentősebb szakadása 1517-ben következett be, amikor a rend ún. obszerváns ága (melynek mai jogutódja a ferences rend) végleg különvált a konventuálisoktól. Az így kialakult közösség később további kisebb egységekre bomlott. A sok kisebb közösséget XIII. Leó pápasága idején, 1897-ben a Kisebb Testvérek Rendjében egyesítették. Ezt követően a rend ismét létszámgyarapodásnak indult, valamint megkezdődött területi terjeszkedése is, különösen, ami a latin-amerikai térséget jelenti. A II. vatikáni zsinat óta a rend összlétszáma csökkenőben van, de a ferences lelkiséget ma is több mint 15 000 testvér éli meg szerte a világon az első rendnek ebben az ágában.

A ferencesek Magyarországon

Képtalálat a következőre: „szerzetesek”Az első testvérek még Szent Ferenc életében, 1225-26 körül érkeztek Magyarországra, majd első tartományuk, melyet Esztergomi vagy Magyarországi Provinciának neveztek, 1232-33-ban vált önállóvá. A Magyarországi Provincia a tatárjárás után egyre inkább terjeszkedett. Ezt a tartományt 1454-ben fr. Igali Fábián megreformálta, 1517-ben pedig végleg az obszerváns famíliához (az első rend szigorúbb ágához) csatlakozott.

Az obszerváns testvérek Bosznián keresztül is megjelentek Magyarországon, és csodálatos gyorsasággal terjedtek el a királyság minden részében. A Bosnyák vikáriát 1447-ben osztották külön Bosnyák- és Magyar Vikáriára. A történelem tanúsága szerint az obszerváns testvérek a szerzetesházakban igen szegények és imádságosak, az egyházban az evangéliumi igazság tüzes lelkű hírnökei, a keresztény hit megvédésének serény buzdítói, és az emberek vigasztalói voltak. Kiemelkedik közülük szentségével és tudásával Kapisztrán Szent János, Boldog Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát. 1523-ban e két szerzetes család új nevet kapott: A Magyarországi Reformált Provinciát ettől kezdve Szűz Máriáról nevezett (mariánus) Provinciának, a Magyar Vikáriát pedig a Legszentebb Üdvözítőről nevezett (szalvatoriánus) Provinciának hívták. A Magyarországot megszálló törökök és a reformáció viharai a fejlődésnek indult ferences életet erősen akadályozták, a megszállt területeken mégis szinte a kisebb testvérek voltak az egyedüliek, akik a híveknek gondját viselték. A hagyomány szerint ez az oka annak, hogy a nép barátoknak nevezte őket.

A háborús századok elmúltával, a XVI-XVII. században mind a testvérek, mind a házak, sőt a provinciák száma is gyarapodott. A mariánus rendtartományból a Szent László Királyról nevezett Provinciát, a szalvatoriánus tartomány házaiból az erdélyi Szent István Király (stefanita) Provinciát, a XVI. század második felében ismét Szlavóniába, sőt Magyarországra jövő Bosnyák-Bányavidéki Provincia testvéreinek magyarországi házaiból pedig végül 1757-ben új provinciát, a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Provinciát állították fel. II. József fejedelem rendeletei, majd az úgynevezett “jozefinizmus” befolyása alatt a szerzetesi élet a provinciákban siralmas állapotra jutott. Ennek ellenére akadtak olyan testvérek, akik a megszentelt életet a tökéletességre törekedve próbálták megélni. A XIII. Leó pápa féle unió idején is voltak testvérek (Ozoray Izidor, Tamás Alajos), akik az új konstitúciókat készséges lélekkel elfogadva rendelkeztek olyan kvalitásokkal, hogy a rendet képesek legyenek egy új virágkorba elvezetni.

Eközben, 1900-ban a Magyarország határain belül létező öt provinciából hármat alakítottak ki: a mariánust, az újraalapított kapisztránust és Erdélyben a stefanitát. Az első világháború végére csupán kettő, a mariánus és a kapisztránus maradt meg Magyarországon. A két világháború között a provinciák történetét új alapítások, egyre növekvő lelkipásztori tevékenység, más korszerű kezdeményezések valamint a hivatások nagy száma jellemezte.

1950-ben a kommunista állam betiltotta a szerzetesi életet. Tizennyolc házuk bezárása után 1950 és 1989 között a mariánus testvérek – akik közül 15-en szenvedtek börtönbüntetést és egy testvér halt vértanúhalált -, szétszóratásban, közös élet nélkül, mint világi papok vagy civil munkások éltek. A kapisztránusok, akik közül nem mindenki kényszerült arra, hogy szétszóratásban éljen – jól lehet létszámkorlátozással, 32 testvér bebörtönzése és több megölése mellett, a korábbi 26 helyett -, három közösségben, két gimnáziumot fenntartva és vezetve legálisan élhettek.

A változás évének, 1989-nek eljöttével lehetőség nyílt arra, hogy a tartományok visszaigényeljék elvett ingatlanjaikat, ismét megkezdjék a munkát az egykor kényszerűen elhagyott helyeken. A Rend legfőbb vezetése a kapisztránus és a mariánus provinciából 2006. június 24-én létrehozta a Magyarok Nagyasszonyáról Nevezett Ferences Rendtartományt, mint a Kisebb Testvérek Rendjének egyetlen jogi egységét hazánkban. Ennek létszáma jelenleg 113 fő, 14 szerzetesházban: Budapesten 4 helyen, Esztergomban, Gyöngyösön, Mátraverebély-Szentkúton, Nagyszőlősön, Sümegen, Szegeden, Szentendrén, Szécsényben, Szombathelyen és Zalaegerszegen. Sokféle tevékenységet folytatva, több jelentős intézményt (plébániák, iskolák, kollégiumok, szociális intézmények, kultúrházak) fenntartva élnek az alapító szelleme szerint.

Az elköteleződés folyamata

elkotelezodesA rend iránt érdeklődők számára lehetőséget adunk, hogy meglátogassák rendházainkat, elbeszélgessenek egy-egy testvérrel, részt vegyenek egy-egy nagyobb rendi eseményen. Az arra alkalmasnak talált, magában hivatást érző, szabad állapotú férfi ezután (egyik rendházunkban) megkezdheti jelöltségét, melynek időtartama közösségünkben minimum egy esztendő.

Ezt követi az egy éves noviciátus. Az újonc az év elején szécsényi kolostorunkba költözik, megkapja rendi nevét és felölti Szent Ferenc ruháját, elköteleződése azonban még nincs. Az évet a szerzetesség és a ferencesség alapjainak tanulmányozásával tölti sok imádságban és nagy csendességben.

A noviciátus végén a testvér egyszerű fogadalmat tehet, mely egy évre szól, s amelyet évenként újíthat meg egészen az örökfogadalomig. Az egyszerűfogadalmas évek elsősorban tanulással telnek, ilyenkor van lehetőség a teológia vagy más szak(ok) elvégzésére. A harmadik egyszerűfogadalmas év az ún. gyakorlati év, mikor tanulmányait megszakítva a testvér belekóstol a szociális és nevelői munkába, illetve hosszabb időt ismét elvonultságban tölt.

Az örökfogadalom letétele előtt mindenki legalább háromszor tesz egyszerű fogadalmat, de a gyakorlat szerint a növendék évek inkább 6-9 évet vesznek igénybe. Ha a testvér pap szeretne lenni, szentelését örökfogadalma után, a teológiai tanulmányok végeztével kérheti.

A közösség mindennapi élete

Képtalálat a következőre: „szerzetesek”“Nem az számít, amit a szerzetesek tesznek, hanem elsősorban az, hogy kik ők, mint az Úrnak szentelt személyek” – mondta II. János Pál pápa egy beszédében még pápaságának kezdetén. Így számunkra, magyar ferencesek számára sem az az elsődleges, milyen feladatokat látunk el hazánkban, hanem hogy Szent Ferenc lelkiségében keressük és kövessük napról-napra az Urat.

Természetesen életünkből az aktivitás sem hiányzik, a testvérek többféle területen is munkálkodnak. A teljesség igénye nélkül ezek az: oktatás-nevelés (iskolák, kollégiumok, felsőoktatás); plébániai lelkipásztorkodás; kárpátaljai misszió; egyéb lelkipásztorkodás (gyóntatás, lelkigyakorlat-vezetés); szociális tevékenységek (autisták gondozása, hajléktalangondozás, idősek gondozása); kulturális feladatok ellátása.

A barátok időbeosztása elsősorban az adott helytől és feladattól függ. Minden rendházunkban végzünk közös reggeli imádságot, esetleg közös szentmisén (konventmisén) is részt veszünk. A nap folyamán mindenki azt a munkát végzi, amellyel a közösség megbízta. Ezek többségében olyan feladatok, melyekben a testvér több ferencessel és természetesen világiakkal is együtt dolgozik. Napja során mindenki keres alkalmat az egyéni imádságra és elmélyülésre is.

Rendházainkban esténként van ismét lehetőség arra, hogy intenzív közösségi életet éljünk. Ennek elemei a közös imádság, a közös étkezés valamint a közös rekreáció: a kikapcsolódás, a beszélgetés, a játék és a derű percei. Közösségeinkben minden hónapban tartunk lelki napot, esetleg közös kirándulást, de az egyes rendházak tagjai egymást is gyakran meglátogatják, egy-egy nagyobb ünnepen (pl. a testvérek névnapján).

További információ

Kapcsolatfelvétel

Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
Postacím: 1024 Budapest, Margit krt. 23.
Tel: (1) 336-16-89; (20) 823-11-29
Weblap: www.ferencesek.hu
E-mail: iroda@ferencesek.hu

 


Egy szegény ember bölcsessége (részlet)

“Nem messze a remeteségtől vékony, kékes füstoszlop emelkedett fel. Átlátszóan kék. Egyenesen az égre tört. A legkisebb szellő sem zavarta. Nyugodt és egyenes volt, mint a többi nagy fa. Mintha a tájnak része lenne. És mégis nyugtalanította Leó testvért. Ez a füst szokatlan volt. Ki gyújthatott tüzet ilyen korán reggel? Leó szeretett volna bizonyosságot szerezni és megnyugodni. Elindult. Félretolta a cserjék ágait, és egy kőhajításnyira meglátta Ferencet. Ott térdelt a gyér tűz mellett. Mit égethetett el? Látta, amint lehajol, felvesz egy fenyőtobozt, és beledobja a lángokba. Leó egy pillanatra elbizonytalanodott, aztán mégis lassan közeledett.
– Mit égetsz, atyám?
– Egy kosarat – válaszolta Ferenc. Leó megnézte közelebbről. Egy fűzfavesszőből font kosár maradványait látta, utolsó darabjai égtek.
– Csak nem az a kosár, amit ezekben a napokban fontál?
– De, pontosan az – válaszolta Ferenc.
– De hát akkor miért égetted el? Úgy találtad, hogy nem sikerült? – kérdezte megdöbbenve Leó.
– De igen, sikerült. Túlságosan is sikerült.
– De hát akkor miért égetted el?
– Mert most, amikor a zsolozsmát énekeltük, miatta gondolataim elkalandoztak az imában. Egész figyelmemet lekötötte ez a kosár. Helyénvaló volt, hogy visszatérve föláldozzam az Úrnak – magyarázta Ferenc.
Leó szája tátva maradt. Igencsak ismerte Ferencet és mindig meglepő cselekedeteit. De most az egyszer Ferencnek ez a tette igazságtalanul keménynek tűnt.
– Atyám, nem értelek. Ha mindazt el kellene égetni, ami minket elszórakoztat az ima alatt, akkor egyebet se tehetnénk – mormogta Leó egy rövid szünet után.
Ferenc nem felelt semmit.
– Tudod, hogy Szilveszter testvér számított a te kosaradra. Szüksége lett volna rá, és türelmetlenül várta.
– Igen tudom – hagyta jóvá Ferenc. És késlekedés nélkül fonok neki egy másikat. De ezt el kellett égetnem. Ez még sürgősebb volt.
A kosár közben teljesen elégett. Ferenc a maradék tüzet eloltotta egy kővel és karon fogva Leó testvért így szólt hozzá:
– Gyere, megmagyarázom neked, miért cselekedtem így.
Egy kissé távolabb vezette a fűzfabokrokhoz. Vágott egy csomó ágat magának, majd leülve a puszta földre elkezdte fonni az új kosarat. Leó melléje ült, várva atyja magyarázatát.
– Saját kezemmel akarok dolgozni – jelentette ki Ferenc -, és azt akarom, hogy minden testvérem dolgozzon. Nem nyereségvágyból vagy pénzszerezés kedvéért, hanem hogy jó példát adjon és legyőzze a lustaságot. Nincs siralmasabb, mint egy közösség, amely nem akar dolgozni. De a munka nem minden, Leó testvér, és nem old meg mindent. Sőt, akadálya lehet az ember igazi szabadságának. És az is lesz mindannyiszor, ahányszor az ember engedi, hogy munkája rabul ejtse, egészen addig, hogy elfelejtkezik az élő és igaz Isten imádásáról. Féltékenyen kel őrködnünk, hogy ki ne aludjék bennünk az imádság lelke. Ez mindennél fontosabb.”

P. Eloi Leclerc ofm