Papság, szerzetesség

Ki a szerzetes? Miben áll a ferences szerzetesség?

Néhány gondolat arról, hogy ki is a szerzetes valójában? Mit ír a szerzetességről az Egyházjog, a C.I.C.?

A jog a következőket írja:
Az evangéliumi tanácsok vállalásával megszentelt élet az az állandó életforma, mellyel a hívők a Szentlélek munkálkodása folytán Krisztust szorosabban követve, teljesen a mindenekfölött szeretett Istennek szentelik magukat, hogy az Ő dicsőségére, az egyház épülésére és a világ üdvösségére új és különös címen elkötelezve, Isten országának szolgálatában törekedjenek a szeretet tökéletességére, és kiváló jellé válva az egyházban, a mennyei dicsőséget előre hirdessék. (ld. CIC. 573. kán./1.§.).
Minden szerzetes első és legfőbb kötelessége az isteni dolgokról való szemlélődés és az imádságban az Istennel való állandó egyesülés legyen. (ld. CIC. 663. Kán./1.§.).
Az összes szerzetes apostoli tevékenysége elsősorban megszentelt életük tanúságtételében áll; ezt kötelesek imádsággal és bűnbánattartással elősegíteni. (ld. CIC. 673. Kán.).
A szerzetesélet, mint az egész személyiség megszentelése az egyházban azt az Istentől alapított csodálatos együttlétet nyilvánítja ki, amely az eljövendő élet jele. Így a szerzetes a maga teljes odaadását, mint Istennek szánt áldozatot valósítja meg, és így egész léte folyamatos istentiszteletté válik a szeretetben. (ld. CIC. 607. kán. 1.§.).
A szerzetesek képzéséről a következőket írja a Jog: A képzésnek az időtartama alatt a tagokat ne bízzák meg olyan hivatalokkal, vagy munkákkal, amelyek a képzést akadályozzák. (ld. CIC. 660. Kán./2.§.).

A keresztény szerzetesség Egyiptomból indult el, ez a remete szerzetesség vált eszménnyé és mintaképpé a Nyugat-Európai szerzetesség számára is. A keleti szerzetesség első embere Thébai Szent Pál volt, de a remeteség igazi atyjaként Remete Szent Antalt tiszteljük, aki gazdag ifjúként hagyja el mindenét és kb. 80 évet él magányban, a sivatagban.
A Nyugat-európai szerzetesség kialakulása a IV. századtól indult el azzal a gondolattal, hogy a városban, családban, aszkétaként hogyan lehet tökéletesen, szentként élni. Ezeket az első szerzetes kezdeményezéseket nők, asszonyok alakították ki. Az igazi nyugati szerzetesség Szent Benedekkel indult útjára. Őt tiszteljük a nyugati szerzetesség atyjaként, aki a Bencés szerzetesek számára mind a mai napig élő Regulát (szabályzatot) is írt.
Nyugat-Európa elvonulási helyei elsősorban a hegyek és az erdők voltak, így Benedek is Monte-Cassino hegyén alapította meg közösségét.

Assisi Szent Ferenc 1182-1226-ig élt. Jómódú posztókereskedő fia, akit atyja kis franciácskának, Francesconak nevez el, mert Franciaország volt számára az a hely, ahol gazdagságát megalapozta. Ferenc húsz éves kora körül a Szentföldre készül, keresztes háborúba indul, hogy hírnévre tegyen szert. Az egyik éjszaka álmában ezt a hangot hallja: “Ferenc, ki a nagyobb: az Úr, vagy a szolga?” A válasz egyértelmű Ferenc számára: “az úr.” “Akkor miért hagyod el a szolgáért az Urat?” – kérdi a hang, majd folytatja: “Menj vissza Assisibe, ott majd megmondják, mit tegyél!”
Súlyos betegen tér vissza Assisibe, majd két évig keresi hivatását: barlangok, templomok, magányos helyek azok, ahol Ferenc órákat imádkozik, miközben ezt mondja folyamatosan: “Uram, mit akarsz, hogy cselekedjek?”. Végül, kétévi keresés után, egy romos kápolnában, az Assisi mellett lévő San Damianoban egy keresztről Jézus megszólal: “Ferenc, építsd fel templomomat, egyházamat, mert mint látod romokban hever!”. Mindezek arra késztetik Ferencet, hogy elhagyja mindenét, és egyedül Istennek éljen.
Ferenc példáját sokan követik. A bencés szerzetesektől megkapják az Assisitől mintegy két km-re fekvő Angyalos Boldogasszony kápolnát, melyet Portiuncula-nak, részecskének neveznek. Ez lesz otthonuk.
Ferenc 1209-ben III. Ince pápával jóváhagyatja Reguláját; 1224-ben Alverna hegyén megkapja egy negyven napos böjt és imádság keretében a Szent sebhelyeket, stigmákat, majd 1226-ban a testvérek imádsága mellett hal meg a Portiunculaban.
Ferenc a rendjét Kisebb Testvérek Rendjének nevezte, kifejezve ezzel azt, hogy mindenki számára szolga és kicsi akar lenni, mert Jézus is ezt tette értünk. A házak, melyeket Ferenc létesített picik, sokszor barlangok, semmiképpen sem kolostorok voltak. A munkát Ferenc azért tette meg egyik fontos eszközzé az Istennel való kapcsolatban, hogy ezáltal a henyélés ördögét elűzze, ugyanakkor az imádságos szellemet elősegítse: “Azok a testvérek, akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét, dolgozzanak hűségesen és odaadással, úgy, hogy távol tartva a lélek ellenségét, a henyélést, ne oltsák ki magukban a szent imádság és áhítat szellemét, amit minden más földi dolognak csak szolgálnia szabad.” (ld. Regula 5. Fejezet).

Az Egy szegény ember bölcsesssége című könyv egyik Szent Ferenc-történetével kapcsolatban fogalmazódott meg bennem a kérdés: kik is vagyunk mi, ferencesek? Mi is ez az ingyenes, mindent elégető, Istenért élő, ferences szerelem? Mi véget vagyunk mi ferencesek Magyarországon, a világon?
A ferences szerzetesnek jelentkező és a már ferences szerzetesként élő férfi elsősorban Isten embere, szerelmese, az Isten imádásáért létező, aki eléget minden akadályt, “kosarat”, ami az Istennel való kapcsolatát “tönkreteszi” vagy elhomályosítja. Ferenc ebben a történetben azt mutatja be, amit a világ nem tesz meg és sokszor nehezen is ért: minden hasznosságot, teljesítmény-szemléletet – ami akár a “legszentebb” képében jelentkezhet – elvet; a sikerorientáció helyett teljes elvetésre ítél, ha az Jézus Krisztust kiszorítja szívéből, gondolatából, imájából.
Hivatásunk hátterében ez áll: Isten és én; és Istenért a másik, a körülöttünk élő szegény, nehézségekkel küzdő ember. Minden munkánk, tevékenységünk, tettünk háttere ez, amit Ferenc a Regulánkban, így fogalmaz meg: “Azok a testvérek, akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét, dolgozzanak hűségesen és odaadással, úgy, hogy távol tartva a lélek ellenségét, a henyélést, ne oltsák ki magukban a szent imádság és áhítat szellemét, amit minden más földi dolognak csak szolgálnia szabad.” (ld. Regula 5. Fejezet).
Ez nem mindig mutatkozik meg? Mindez nem látszik rajtunk? Lehet.
Tény, hogy sokan sokfélét, mást várnak el tőlünk: legyünk jó hitoktatók, gyereknevelők; szervezzünk nyári tábort; mindent ferences vezessen; minél több helyen legyünk jelen minden testvér, akit ide helyeztek, itt is maradjon, és legyen már rögtön tökéletes; beszélgessünk és járjunk naponta mindenkihez stb.
Ahhoz azonban, hogy az igazi Ferencet sugározzuk, azt a Ferencet, aki Istenért élt, az Egyedüli “Hasznosságért”, az Igazi “Sikerért” számunkra is sokszor kell elvonultságban, imában, egymással való összejövetelekben részt vennünk, ami bizonnyal nem mindig érthető, de csak így lehet hivatásunk igazi.
Azok a fiataljaink, akik növendékként készülnek, pláne rejtett életet élnek, hogy a “ferenci”, a Ferenc által megélt, “elénk élt” isteni életet befogadhassák szívükbe és aztán majd tovább adhassák. A felszentelt, ill. örök fogadalmas testvérek pedig arra, hogy ezt mindennapjaikban megélve bemutassák.
Kérjük a hívő testvéreket, hogy imádkozzanak értünk és új hivatásokért, hogy tudjunk igazi Istenimádók és emberszerető ferencesek lenni.

összeállította: fr. Horváth Achilles

 Egy szegény ember bölcsessége (részlet)

“Nem messze a remeteségtől vékony, kékes füstoszlop emelkedett fel. Átlátszóan kék. Egyenesen az égre tört. A legkisebb szellő sem zavarta. Nyugodt és egyenes volt, mint a többi nagy fa. Mintha a tájnak része lenne. És mégis nyugtalanította Leó testvért. Ez a füst szokatlan volt. Ki gyújthatott tüzet ilyen korán reggel? Leó szeretett volna bizonyosságot szerezni és megnyugodni. Elindult. Félretolta a cserjék ágait, és egy kőhajításnyira meglátta Ferencet. Ott térdelt a gyér tűz mellett. Mit égethetett el? Látta, amint lehajol, felvesz egy fenyőtobozt, és beledobja a lángokba. Leó egy pillanatra elbizonytalanodott, aztán mégis lassan közeledett.
– Mit égetsz, atyám?
– Egy kosarat – válaszolta Ferenc. Leó megnézte közelebbről. Egy fűzfavesszőből font kosár maradványait látta, utolsó darabjai égtek.
– Csak nem az a kosár, amit ezekben a napokban fontál?
– De, pontosan az – válaszolta Ferenc.
– De hát akkor miért égetted el? Úgy találtad, hogy nem sikerült? – kérdezte megdöbbenve Leó.
– De igen, sikerült. Túlságosan is sikerült.
– De hát akkor miért égetted el?
– Mert most, amikor a zsolozsmát énekeltük, miatta gondolataim elkalandoztak az imában. Egész figyelmemet lekötötte ez a kosár. Helyénvaló volt, hogy visszatérve föláldozzam az Úrnak – magyarázta Ferenc.
Leó szája tátva maradt. Igencsak ismerte Ferencet és mindig meglepő cselekedeteit. De most az egyszer Ferencnek ez a tette igazságtalanul keménynek tűnt.
– Atyám, nem értelek. Ha mindazt el kellene égetni, ami minket elszórakoztat az ima alatt, akkor egyebet se tehetnénk – mormogta Leó egy rövid szünet után.
Ferenc nem felelt semmit.
– Tudod, hogy Szilveszter testvér számított a te kosaradra. Szüksége lett volna rá, és türelmetlenül várta.
– Igen tudom – hagyta jóvá Ferenc. És késlekedés nélkül fonok neki egy másikat. De ezt el kellett égetnem. Ez még sürgősebb volt.
A kosár közben teljesen elégett. Ferenc a maradék tüzet eloltotta egy kővel és karon fogva Leó testvért így szólt hozzá:
– Gyere, megmagyarázom neked, miért cselekedtem így.
Egy kissé távolabb vezette a fűzfabokrokhoz. Vágott egy csomó ágat magának, majd leülve a puszta földre elkezdte fonni az új kosarat. Leó melléje ült, várva atyja magyarázatát.
– Saját kezemmel akarok dolgozni – jelentette ki Ferenc -, és azt akarom, hogy minden testvérem dolgozzon. Nem nyereségvágyból vagy pénzszerezés kedvéért, hanem hogy jó példát adjon és legyőzze a lustaságot. Nincs siralmasabb, mint egy közösség, amely nem akar dolgozni. De a munka nem minden, Leó testvér, és nem old meg mindent. Sőt, akadálya lehet az ember igazi szabadságának. És az is lesz mindannyiszor, ahányszor az ember engedi, hogy munkája rabul ejtse, egészen addig, hogy elfelejtkezik az élő és igaz Isten imádásáról. Féltékenyen kel őrködnünk, hogy ki ne aludjék bennünk az imádság lelke. Ez mindennél fontosabb.”

P. Eloi Leclerc ofm

A papi ígéretek megújítása

Bíboros úr: Kedves Fiaim!
Annak a napnak évfordulóján – amelyen Krisztus az ő apostolait – és minket is papságban részesített, akarjátok-e megújítani egykor tett ígéreteiteket püspökötök és Isten szent népe előtt?
Papok: Akarjuk!
Bíboros úr: Akartok-e a mi Urunk, Jézus Krisztussal egyre szorosabban összeforrni és önmagatokról lemondva hozzá teljesen hasonlóvá lenni?
Papok: Akarjuk!
Bíboros úr: Akarjátok-e a megváltás hűséges szolgáiként az Eukarisztia szent áldozatát bemutatni, a többi liturgikus cselekményt végezni és Isten igéjét hirdetni?
Papok: Akarjuk!
Bíboros úr: Akarjátok-e Krisztust, mint Fejünket és Pásztorunkat követni – nem földi javakra vágyakozva, hanem csakis a lelkek iránti szeretettől vezettetve?
Papok: Akarjuk!

Hivatástisztázó programok

A magyarországi ferencesek szeretettel várnak minden fiatal fiút és férfit hivatástisztázó programjaira.