Farbaky Péter: A budai ferences templom és kolostor

Az egykori budai külváros, az Országút (Landstrasse) a Bécs felé menő országútról kapta nevét. A Rózsadomb lejtőjén, az egykori Országút (ma Margit körút) mentén áll az ágostonrendiek által épített barokk templom és kolostor, amely 1785 óta a ferenceseké, akik tovább alakították, illetve bővítették az épületegyüttest.

A templom története

Az ágostonosok magyarországi rendtartományát 1262-ben alapították. A török hódoltság előtti időkben kolostoraik száma már elérte a 25-30-at. A Vízivárosban állt budai konventjükről 1309-ből származik az első adat, Buda török kézre kerüléséig működött.
Buda visszafoglalása után a bécsi landstrassei rendházból alapították újra a budai kolostort, Széchényi Pál kalocsai érsek és a Kamara 1700-ban engedélyezte budai letelepülésüket. Az utóbbi hivatal a mai telek egy részét is ekkor utalta ki számára, amelyhez a rend a szomszédos Pamer János-féle házat vette meg a következő évben. Az új kolostor felépítéséig itt laktak a szerzetesek. A munkákat az ideköltözött tartományfőnök: Achinger József irányította.
Az első, kezdetleges két mellékkápolnás, kriptával ellátott templomot 1707-ben emelték a mai templom közepe helyén s 1762-ig működött. Az egyhajós, tornyos épület külsejét J.M. Steudlin metszete örökítette meg, belsejéről pedig a gróf Csáky Zsigmond castrum dolorisát (1738) megörökítő rajz ad képet. A főúr az ágostonosok buzgó jótevője volt, tárnokmester, az aulikus arisztokrácia jeles képviselője. A tumbából, obeliszkekből és emlémákból álló ravatal szimbólumrendszerének és a halotti beszédnek Scharinger Patrik ágostonos prior volt a szerzője.
Miután az ágostonosok 1723-ban engedélyt kaptak az országúti plébánia megalakítására, halaszthatatlanná vált az új kolostorépület megépítése. Feltételezzük, hogy az 1724. július 17-i alapkőletételen részt vett Hölbling János építőmester, városi szenátor lehetett a rendház tervezője. Az épület csak igen lassan, 1734-re készült el. Az egytraktusos, egyemeletes épület utcai homlokzatából csak a refektóriumot is magába foglaló rizalit ugrott ki, oldalfolyosója az udvari oldalon futott végig, az épülettömbhöz a déli telekhatár mentén L alakban melléképület (présház és nyitott szín) csatlakozott. A telek északi felén a Pámer-féle házat és a csűrt kötötték össze 1726-ban. A templom északi oldalán fekvő temetőben pedig 1742-ben, a templomban működő Tolentinói Szt. Miklós övtársulat névadó szentje tiszteletére építettek egy kis, kriptával is ellátott kápolnát.
Az új templom emelését – a déli toronnyal – 1752-ben kezdték el, tervezője a budai barokk építészet vezető mestere: Nepauer Máté (1719 körül-1792) volt. A Hamon Kristóf özvegyét feleségül vevő és műhelyét átvevő építőmester a budai jezsuita (Szt. Anna) templom főhomlokzatának architektúráját módosította, viszont ennek Hamon-féle tervét (1740) – kisebb változtatásokkal – éppen az Országúti templom homlokzatánál használta fel. 1761-ben készen állt a déli torony és a főhomlokzat középső része, a hajót csak (az első templom lebontása után) a következő évben fejezték be, s csak ekkor kezdtek a szentély építésének. 1767-ben a templom már tető alatt állt, majd 1768-ban az új sekrestye, a felette lévő oratórium és az oldalfolyosók készültek el. Ugyanebben az évben építették fel a rendház II. manzárdemeletét. Bár a dekoráció még nem volt teljesen készen, 1770. szeptember 23-án Zbiskó Károly tinini (bosnyák ferences) püspök felszentelte a templomot és főoltárát.
A templom titulusa (átvéve a középkori budai konventét) Szt. István protomártír, az ő megkövezését ábrázolta a főoltárkép. Az 1780-as templomleírás lehetővé teszi a teljes oltáregyüttes ikonográfiai rekonstrukcióját: a diadalív homorú íves fülkéjében 1967-ig baldachinos oltárok álltak: a baloldalon Fájdalmas Mária, a jobboldalon Szt. Anna tiszteletére szentelve. A hajó kétoldali, három-három oltárfülkéjében a Nepauer Máté építész és Weber József Lénárd szobrász által megalkotott oltárépítmények álltak, a Maulbertsch-műhelyből és Felix Ivo Leichertől származó képeik ikonográfiai rendszerében az ágostonrend különösen tisztelt szentjeit a barokk városi szentkultusz legnépszerűbb szentjei tették teljessé. A főoltár felől indulva a baloldalon Szt. Ágoston, vele szemben Tolentinói Szt. Miklós, a tisztítótűzben szenvedő lelkek patrónusa került az oltárképre, a középső oltárfülkékben Vigasztaló Szűz Mária, illetve Szent Kereszt oltár volt, a bejárathoz legközelebb eső oltárokat Szt. József és Bari Szt. Miklós tiszteletére állították.
1780-ra elkészült a szentély boltozatfreskója, amelyet Vályi András szerint Franz Anton Maulbertsch (1724-1796), a magyarországi barokk falképfestészet legnagyobb mestere festett. Az éppen elkészült templomot nem sokáig használhatták az ágostonrendiek: 1785. január 31-én II. József elrendelte a budai ágostonrendi kolostor feloszlatását: helyükre a vízivárosi ferencesek kerültek a Fő utcából, akiknek rendházukat az Erzsébet-apácáknak kellett átadniuk. Ekkor született a feloszlatott ágostonrendi kolostor leltára és Franz Xaver Hacker ácsmester felmérése az épületegyüttesről.
A ferencesek mindössze egy oltárt cseréltek ki: megszüntették a speciális ágostonrendi szent: Tolentinói Szt. Miklós kultuszát, s helyette rendalapítójuknak: Assisi Szt. Ferencnek tiszteletére készítettek mellékoltárképet.
A ferencesek számának növekedése miatt a XIX. század első felében az udvaron új rendházépület építése vált szükségessé. Az új T-alaprajzú egyemeletes kolostor Kimnach Lajos budai építőmester tervei alapján épült 1835-1841 között. Az udvaron is változások történtek: valószínűleg 1835-ben bonthatták le a Tolentinói Szt. Miklós-kápolnát, 1852-ig pedig az udvari oldalszárnyat meghosszabbították, s lebontották az északi korábbi épület emeletét és az istállót. 1882-ben az utcai kolostorszárny manzárdszintjét le kellett bontani a boltozatok repedései miatt. A templomban 1843-ban Johann Lojb bécsi orgonakészítő új orgonája miatt meg kellett nagyobbítani a karzatot, 1884-ben pedig Girolamo Bai olasz mester festette ki a templom belsejét. A századvég káros divatja jegyében sajnos 1887-1906 között az oltárok barokk szobordíszének egy részét kortárs, a tiroli Stuflesser Nándor műhelyében készült szoborfigurákra cserélték, s a diadalívnél álló oltárok oltárképeit is eltávolították. A diadalív ívében álló két baldahinos oltár festményeit eltávolították, s helyükre Szt. József, illetve a Lourdes-i Szűz Mária szobrait helyezték el. 1891-ben készítette az orgonakarzat színes üvegablakát a Forgó és társa cég.
1900-ban a Margit-körút szélesítése miatt lebontották a kerítést, megszüntették az előkertet, sőt a kolostor kiugró rizalitját is. 1903-ban a templomhajó boltozatait veszélyes repedései miatt rabitzszerkezetre cserélték. 1904-ben Krikler és Blaskovics az Annuntiatiót festették a szentélyablak alatti falra.
A két világháború közt Unghváry Sándor festette ki a templom boltozatait (1925) Assisi Szt. Ferenc életének jeleneteivel, a szentélyablak alatti falra a ravatalon fekvő rendalapító ábrázolása került. A sekrestye feletti oratóriumot Éber Sándor díszített falképekkel, 1926-27-ben. 1933-ban a templom bővítésének megtervezésével pedig Rimanóczy Gyulát bízták meg, majd 1939-ben tervpályázatot írtak ki a feladatra. A pályázat nem volt sikeres, ezért 1940-ben Walder Gyulát kérték fel a bővítés megtervezésére, ám a II. világháború miatt ez sem valósult meg. 1938-ban minden ablaknyílásba színes üvegablak került.
1944-45-ben különösen a főhomlokzat sérült meg, de a főoltárkép és a Jótanács Anyja-kegykép is elpusztult. Ezeket 1946-ban Márton Lajos festményeivel helyettesítették, s több új festmény is készült a templomtérben. 1947-ben a templomot belülről, majd 1951-ben kívülről állították helyre Gerő László tervei szerint. 1967-ben egy felújítás során eltávolították a diadalívnél álló mellékoltárokat és a copf keresztelőkutat.
1989-ben készült el az utcai kolostorszárny rekonstrukciója Ungár Péter tervei szerint, amely keretében visszaállították a múlt század végén statikai okokból lebontott eredeti barokk manzárdszintet, jelezve az egykori rizalitot is. A templom külső felújítására az elmúlt évben került sor.
A templom interieurjének rekonstrukciója több fázisban zajlott le: 1992-ben készültek el a belső kifestésének tervei (H. Vladár Ágnes-Tóth Zoltán), s az új liturgikus tér koncepciója (Cságoly Ferenc). 1989-ben a főoltár oromzatának, 1994-98-ban pedig az oltárok szobrászati részének restaurálását végezték Bálint István (műmárványozások) és ifj. Madarassy Walter (szobrok). A Szt. Ágoston-oltárkép a rendház lépcsőházából visszakerült eredeti helyére, akárcsak a Szt. Kereszt-oltárkép, amely néhány évig a szentély északi falán függött. Az utóbbi új hátterét ifj. Madarassy Walter festette.

A templom ismertetése

A főhomlokzat két részre tagolódik: az alsó részt a talapzati rész és a rendkívül erőteljes övpárkány zárja le, míg a felső részen az Istenszemmel díszített oromzati timpanon magasságában újabb övpárkány fut körbe, amelyre már csak az órapárkánnyal és lapos gúlasisakkal lezárt két torony támaszkodik. Az egyes falfelületeket alulról felfelé dór, ión, majd korintuszi fejezetes pilaszterek szegélyezik. A főhomlokzat középső része beljebb ugrik a tornyok által rizalitszerűen meghatározott külső homlokzati síktól, középtengelyében az oszlopokkal körülvett, kosáríves kaput szegmensíves szemöldökpárkány koronázza meg, melynek záradékába gyermekangyal került, kereszttel a kezében. Felette a nagyméretű lant alakú kórusablak záradékát a ferences címer díszíti. A torony második emeletének fülkéiben Szent Mónika (Szt. Ágoston édesanyja), illetve Tolentinói Szt. Miklós szobra áll, a főtengelyben viszont a Vigasztaló Szűz Mária szobrát helyezték el, a közbenső főpárkány felett: a Mária térdén ülő gyermek Jézus a templomban működött övtársulat jelképét, a cintulát fogta eredetileg a kezében. A főhomlokzat plasztikai dísze tehát a belső ikonográfia egy változata: az ágostonos kultusz speciális oltárképeinek szobrászati átfogalmazásai, Weber József Lénárt művei. A főhomlokzat középrészét timpanon zárja le, míg a két tornyot órapárkány és lapos gúlasisak. A mindössze övpárkánnyal tagolt egyszerű oldalhomlokzatokon szegmensíves ablakok nyílnak.

A templom belseje

A templomdekoráció legfontosabb eleme a főoltár, architektúráját Jager János Henrik budai kőfaragómester, szobrait Bebo Károly, a Zichyek szobrásza készítette. Az Óbudát birtokló özvegy Zichy Miklósné Berényi Erzsébet (1715-96) állíttatta, amelyet az oltárkép feletti Zichy és Berényi címerek is jeleznek. A magas lábazaton álló retabulum a szentély szinte teljes végfalát betölti. Az oltárképet korintuszi pillér- illetve oszloppár keretezi, íves oromzat zárja le. A főoltár eredeti formáját Binder János Fülöp rézmetszete őrizte meg. Az 1944-ben elpusztult főoltárkép Szt. István első vértanú halálát: megkövezését ábrázolta, ő volt a kép középpontjában, s három alak vette körül, akik kővel dobták meg. Két férfi és nő csak szemlélik, kommentálják az eseményt, s az égben lebegő angyal Istvánnak a vértanúk koronáját és a pálmaágat hozza. Az oromzaton máig meglévő Szentháromság szoborcsoport kiemelt alakja Krisztus, akit az Apostolok cselekedetei szerint a bírái előtt álló István látott: “Látom, hogy nyitva az ég és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” Az ágostonos templom azonban kettős titulusú volt: a középkori budai konventtől átvett protomártír tiszteletéhez a Bécsből jött ágostonosok Szt. István király kultuszát kapcsolták. A tabernákulum és az oltárkép közötti sávot egykor a Bebo által mintázott szoborcsoport töltötte ki: jobbra Szt. István király térdelt, kezében a koronával, amelyet az oltárkép alsó része előtti kegykép Máriájának ajánlott fel. A kegykép az ágostonosok által különösen tisztelt Jótanács Anyját (Mater boni consilii) ábrázolta, a Madonna arcához jobboldalon a gyermek Jézus feje simult. Az elpusztult kegyképet Johann Jakob Lidl metszete őrizte meg. A kép ősét a legenda szerint az albániai Scutari templomában őrizték, két albán nemes: Giorgi és Szlavi sokat imádkozott, hogy ne kerüljön a törökök kezébe, s az egyszercsak “kivitetett a’ Templomból egy titkos erő által; mozdúllt a’ levegőben a’ tenger felé, ‘s nappal mint egy napfény tündöklött; éjjel mint egy lángoló oszlop fénylett, Giorgi és Szlavi, meglévén mind erről az Isteni látásból előre tudósítva, követték belső vonzattal a’ mennyei kalaúzt”, végül Róma közelében a kép eltűnt, s csak nemsokára találták meg Genazzano városában, ahol azóta is tisztelik a kegyképet, gondozását az ágostonos szerzetesek vállalták. Az oltár egykori szoborcsoportja a két albán nemest és egyikük családját, valamint a genazzanói templomot ábrázolta. A mensa fölött íves oromzatú, két volutával közrefogott tabernákulum állt (ma az Assisi Szt. Ferenc-mellékoltáron), ajtaján a Kálvária-jelenet domborművével. Az oltárépítményt kétoldalt egy-egy szent szobra kísérte: baloldalt Árpádházi Szt. Erzsébet alakja, jobbra pedig Szt. Kajetán, a tridenti zsinat előtti katolikus megújulás egyik vezéralakja, a teatinus rend megalapítója. Mindkettő a felebaráti szeretetet példázta, akárcsak a főoltárkép Szt. István vértanú-ábrázolása.
A barokk főoltáregyüttes pusztulása 1906-ban indult el, amikor új tabernákulumot állítottak fel, (a régi szobordíszt eltávolították) két oldalszárnyán Gonzaga Szt. Alajos első áldozásának és Szt. Imre fogadalmának ábrázolásával. A Jótanács Anyja kegyképet visszahelyezték, két új angyal által tartva. A főoltár két oldalára két ferences szent: Marchiai Jakab és Kapisztrán János álló szoboralakja került. Mindezek a tiroli (St. Ulrich Graden) Stuflesser Nándor-műhelyben készültek. A II. világháború után az elpusztult főoltárképet és Jótanács Anyja-kegyképet Márton Lajos festményeivel pótolták.
A szentélytérben 1993-ban új liturgikus elrendezés készült el Cságoly Ferenc tervei alapján, a szembemiséző oltár talapzata a Golgota szikláját felidézve teremt erős kontrasztot a barokk belső tér gazdag kiképzésével, csúcsán az id. Madarassy Walter mintázta Feszülettel. Jobbra az ugyancsak ekkor készült modern ambó áll. A szentélyt ugyanekkor fel is emelték, új vörösmárvány lépcsőzettel és burkolattal látták el.
A diadalív fülkéiben ma már csak szobrok állnak: baloldalt Szt. József múlt század végi, jobboldalt Szűz Mária barokk szobra.
A baloldali, szentély felőli első oltárfülkében Szt. Ágoston-oltár áll. A Maulbertsch-műhely festette az oltárképet, középen a szent áll, a két szerzetes által tartott nyitott könyvben az ágostonos regula első mondatának elejét láthatjuk beírva: “ante omnia fratres charissimi diligatur Deus.” Attribútumait lábánál angyalok tartják, ő maga pedig az égre néz, ahol angyalok közt sugárkoszorúban a héber “Jahve” szó ragyog. Az oltár két oldalán Casciai Szt. Rita és Szt. Vilmos szoboralakjai állnak. Az oltárkép feletti íves párkányt az adományozó Sajnovics Mátyás (és felesége) kettős címere díszíti, felette Istenszem lebeg sugárkoszorúban. Az oltárkép alatt egykor Szt. József kis képmását őrizték. Az oltáron 1953-ban Kontuly Béla Szt. Erzsébet-oltárképét helyezték el, s csak nemrég, a belső felújításakor került vissza eredeti helyére a Szt. Ágostont ábrázoló festmény. 1956-ban állították az oltárkép elé Páduai Szt. Antal szobrát, Metky Ödön modern alkotását.
A szemben lévő oltár eredetileg Tolentinói Szt. Miklósé volt, 1740-ben már működött az Országúton a róla elnevezett vallásos társulat, amely a hajléktalanok befogadására és a szegények adományokkal való támogatására alakult. Már említettük a szent tiszteletére 1742-ben felállított kápolnát, ahol a selyemalapra készült metszeten is megörökített karereklyéjét őrizték. A ferencesek 1785-ben a Vigasztaló Szűz Máriát ábrázoló oltárképet helyezték erre az oltárra, amely azóta is itt van. Ő volt a patrónája az 1714-ben megalakított övtársulatnak (S. Corrigae) vagy Szt. Mónika-társulatnak, amely az ágostonos III. rendi nőket és férfiakat tömörítette. Jelképük: az öv az önmegtartóztatást jelképezi, elsősorban a család és az anyaság kultuszát terjesztették. Az oltárkép baloldalán a szomorú Szt. Mónika térdel a Vigasztaló Szűz Mária előtt, akinek az ölében ülő gyermek Jézus a társulati övet nyújtja a szent felé, jobbra egy angyal a társulat névkönyvét szimbolizáló “Album Marianum archiconfraternitatis de consolatione” írású nyitott könyvet tartja. Az oltárképet Felix Ivo Leicher festette, az 1770-es évek elején. Az oltár oromzatán a Tolentinói Szt. Miklósra utaló csillag és két angyal kaptak helyet: az utóbbiak kürtöt tartanak.
Az egykori Tolentinói Szt. Miklós-oltárkép alatt egykor Szt. Tekla kis képét helyezték el, az ókeresztény mártírnő tisztelete a keleti Egyházból terjedt el s ő is a tisztítótűzben szenvedő lelkek pártfogója volt. Az ágostonrendi templom képét Johann Christoph Winkler szentképe örökítette meg, amelynek imája a haldoklók segítőjeként könyörög a szenthez. Az oltár előtt Jézus Szt. Szíve későbbi szobra áll, két oldalán eredetileg Novellói Szt. Ágoston és Montefalcói Szent Klára szobrait állították fel, ezek helyére 1887-ben a Stuflesser-műhelyben készült Ávilai Szt. Teréz és Szt. Bonaventura alakjai kerültek.
A templom szószéke a déli (baloldali) hajófalnak a szentélytől számított első közbenső pillérére került. Az 1780-as leírás szerint hangvetője csúcsán először Szt. Ágoston szobra állt, amint villámaival az eretnekeket a földre sújtja. Ekkor a mellvédet püspöki jelvényes angyalok képe díszítette. Még az ágostonosok idején cserélték ki a csúcsszobrot Jézus, a Jó Pásztor ma is meglévő figurájára, akit köpenyben, kalapban jelenítettek meg, lábánál egy báránnyal. A hangvető párkányán angyalok fogják körül a tízparancsolat kettős tábláját. A szószék többi ábrázolásai a tanítás és az igehirdetés kettős célját hangsúlyozzák: a hitigazságok közlését és az evangéliumi életre való nevelést. Ajtajára Szt. Ágoston prédikációjának jelenete került, a szószékkosár három oldalára Szt. Ágoston életéből vett jelenetek kerültek, az elsőn a szerzetesnőknek ad regulát, a másodikon a Confessionest írja, a harmadikon pedig azt örökítették meg, amikor a De Trinitate írása közben a tenger vizét kimerő gyermekkel találkozik.
A baloldali középső oltárfülkében eredetileg a Vigasztaló Szűz Mária-mellékoltárt állították fel. Ezt jelzi mindmáig az alapító Berlendes Antal tábornok címere feletti angyal, aki az oltár feliratát tartotta a keretéül szolgált társulati övben. Az oltárképet a ferencesek a 1785-ben rendalapítójuk, Assisi Szt. Ferenc grecciói csodáját ábrázoló festményre cserélték ki: 1223- karácsonyán a szent a Greccio melletti erdőben jászlat készített, a gyermek képében Jézus jelent meg, akit Ferenc a karjába vett. Az oltárkép sajnos ma már nincsen meg, 1951-ben készített újat helyette Kontuly Béla. Hasonlóképpen kicserélték az eredeti szobrokat is 1887-ben: Szt. Gelasius pápa és Villanovai Szt. Tamás szobrai helyébe Szt. Lajos király és magyarországi Szt. Erzsébet alakjai kerültek, ugyancsak a tiroli Stuflesser-műhely termékei. Az oltárt a barokk főoltár egykori tabernákuluma díszíti 1906 óta, rajta Szt. Ferenc kis szobrával.
A szemben lévő, jobboldali középső oltárt a Szt. Kereszt tiszteletére szentelték. A Golgota keresztjén függő Krisztus felfelé, az Atyára tekint. 1792-ben I. Ferenc koronázásakor a Helyőrségi (Mária Magdolna) templom főoltárára vitték fel, ám onnan megcsonkítva, csak a feszületet tartalmazó, kivágott töredéke került vissza, melyhez a legutóbbi években az oltár restaurálásakor fekete festett vásznat feszítettek az oltárkép keretébe. A Kálvária jelenetét a baloldalon Szűz Mária, jobboldalon Szt. János apostol eredeti szobrai teszik teljessé, amelyek a pesti Belvárosi templom Kálvária-oltára hasonló alakjainak rokonai. Az oltárkép előtt Stuflesser Pietája kapott helyet, a festmény felett az oltáralapító Banoffsky (Pánovszky) András címerét helyezték el, az oromzaton ülő angyalok Krisztus szenvedésének eszközeit tartják: a szélsők a spongyát és lándzsát, a középső pedig Veronika kendőjét, rajta az Üdvözítő képmásával.
A bejárathoz legközelebb eső két első mellékoltár a budai polgárok mindennapi életéhez kapcsolódott. Baloldalt a Szt. József-oltár áll, amely névadója a haldoklók védőszentje, a jó halál patrónusa. Az eredeti oltárképet 1834-ben Tallner Ferenc helyi festő festette át, s tette tönkre. 1839-ben Eisz Karolina Reder Adolf Antallal festetett egy hasonló témájú gyenge oltárképet, amelyet 1952-ben Istokovics Kálmán ma is itt lévő, változatlan témájú festményével váltottak fel. Az oltárkép alatt egykor Mariahilf (Segítő Mária) kép volt, amely talán a rendházban őrzött, felhőszerűen plasztikus keretbe foglalt barokk festménnyel azonosítható. Helyén Lisieux-i Szt. Teréz figurája áll, Boldogfai Farkas Sándor műve 1956-ból. Az architektonikus keret két oldalán Nepomuki Szt. János és Páduai Szt. Antal eredeti barokk szobrai állnak. Az oromzaton két angyal a keresztet tartja.
A szemben lévő, bejárattól balra álló oltárt a dunai hajósok állították: a predellakép kivételével eredeti barokk formájában maradt ránk. Oltárképét Maulbertsch festette: Bari (Myrai) Szt. Miklóst mutatja be, püspöki viseletben. Az őt körbevevő három ifjú attribútumait tartja: az evangéliumos könyvet, a pásztorbotot, és a három aranygolyót, amely a legenda szerint a három szegény leánynak a püspök által bedobott pénzadományát szimbolizálja. A merítőháló és a dézsa a halászokra, a Buda látképén megjelenő dunai hajó a hajósokra utal. A két mérműves ablak a kép cselekményét helyezi a régmúlt időkbe. Az oltárkép két oldalán Szt. Flórián és Szt. Donát szoboralakjai kaptak helyet, az előbbi a tűzvészek elleni védőszent, az utóbbi a szőlősgazdák patrónusa, aki a villámcsapás, jégverés ellen nyújtott nekik védelmet. Mindkét szent bajelhárító szerepű. Az oltárkép alatt Szt. Júdás Tádé apostol predellaképét helyezték el, amelyet 1948-ban Márton Lajos festett.
A bejárat felőli két oltárfülkében, a templom kriptájában eltemetettek: Jaics Marian provinciális, Anton Zechmeister budai polgár, Peter Kataneie ferences geográfus, Eevapovie Cergur (Gergely) ferences házfőnök feliratos emléktáblái kaptak helyet.
A századelőn elhelyezett színes üvegablakok helyett 1970 körül új üvegfestésű ablakokat készítettek Kontulyné Fuchs Hajnalka tervei szerint, nyolc, Assisi Szt. Ferenc életéből vett jelenettel.
A szentély új liturgikus tere 1993-ban készült Cságoly Ferenc tervei alapján.

Irodalom:

Fallenbüchl Ferenc: Az ágostonrendiek Magyarországon. Bp., 1943.
Kaizer Nándor: A budai-országúti plébánia története. 1-12. közlemény In: Plébániánk IV.(1928), V.(1929) és VI.(1930).
Schoen Arnold – Horler Miklós: A ferencesek Szt. István temploma és rendháza a Mártírok útján. In: Horler Miklós et al.: Budapest műemlékei II. köt. Bp., 1962. pp. 232-244.
Szántó Konrád O.F.M.: A ferencesek működése Budán a XIX. században. (Doktori értekezés, 1964. Kézirat a Ferences Levéltárban)
Farbaky Péter: A budai ágostonos (majd ferences) templom és kolostor. In: Művészettörténeti Értesítő XXXIX.(1990). pp. 166-197.
Farbaky Péter: Országúti ferences templom és kolostor. Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára (TKM-füzetek) 641. szám, Bp., 2000.