
Az idei évben is meghirdetjük a plébániai gyermekrajz pályázatot Szent Ferenc és a szultán találkozása címmel. Segítségül olvassátok el Szent Bonaventura leírását a történetről, melyek ábrázolásait várjuk szeretettel. Az alkotások lehetőleg színes technikával készüljenek, legfeljebb A3-as méretben. Íme a történet:
Szent Ferenc és a szultán találkozása
Megtérése tizenharmadik évében, 1219-ben Szent Ferenc Szíria felé vette útját állandó veszélynek téve ki magát, csak hogy a babiloni szultán előtt megjelenhessen. A keresztények és a szaracénok között akkoriban békíthetetlen háborúskodás folyt. A seregek egymáshoz közel táboroztak le a csatamezőn, ezért a közöttük való közlekedés csakis az életveszély vállalásával volt lehetséges. A szultán ugyanis kegyetlen rendeletet bocsátott ki, miszerint mindaz, aki fejét veszi egy kereszténynek, bizánci aranyat kap jutalmul. Ám Ferenc, Krisztus rettenthetetlen lovagja, abban reménykedett, hogy kívánsága hamarosan teljesül, és rászánta magát az útra. Halálfélelem nem riasztotta el, csak vágya hajtotta. Imádkozott előbb, majd megerősítve az Úrtól, bizakodva énekelgette a prófétai igét: „Járjak bár a halál árnyékában, nem félek a rossztól, mert te ott vagy velem.” (23. zsoltár)
Illuminatus testvért, a világosság és az erény emberét vette maga mellé kísérőnek. Út közben szaracén katonák támadtak rájuk, mint ahogy farkasok rohannak a juhokra: vadul megragadták Isten szolgáit, kegyetlenül és megalázó módon bántalmazták, majd szitkokkal illették, ütlegelték és megkötözték őket.
Végül sokféle kínzás és gyötrelem után a szultán elé vezették őket, az isteni gondviselés rendelkezéséből és Isten emberének vágya szerint. A szultán kérdésére, hogy ki, mi végre és hogyan küldte őket, és miként jutottak el idáig, Krisztus szolgája, Ferenc bátran válaszolta, hogy nem ember, hanem a magasságbeli Isten küldte őt azért, hogy neki és népének az üdvösség útját megmutassa, valamint hogy az igaz Evangéliumot hirdesse. Majd akkora következetességgel és lelki erővel, akkora hévvel beszélt a szultánnak a háromságos és egy Istenről, a mindenek üdvözítőjéről, Jézus Krisztusról, hogy valóban teljesedett benne az ige: Én olyan szájat és bölcsességet adok nektek, amelynek egyetlen ellenségetek sem tud majd ellenállni vagy ellentmondani. A szultán is csodálta Isten emberében a lélek buzgóságát és erejét. Szívesen hallgatta, sőt tartóztatta őt, hogy maradjon vele. … A szultán végül elhalmozta számos drága ajándékkal, azonban Isten embere, aki nem a világi javak, hanem a lelkek üdvére sóvárgott, mintha mind csak sár volna, visszautasította. A szultán látva, hogy a szent a világi javak tökéletes megvetője, megrendült ámulatában, és még nagyobb tisztelet ébredt benne iránta. És bár a keresztény hitre nem akart, vagy talán nem mert áttérni, kérlelte mégis buzgón Krisztus szolgáját, hogy az imént felkínált ajándékokat fogadja el a keresztény szegények vagy a templomok javára. De ő semmiképp nem egyezett bele, mert úgy látta, hogy a szultán szívében nem vert gyökeret az igaz jámborság. Belátta végül, hogy a szaracénok megtérését nem tudja előmozdítani, sem föltett szándékát nem képes elérni. Így isteni kinyilatkoztatás alapján hívők lakta vidékre tért vissza.
(Szent Bonaventura Legenda Major)
Az alkotások leadási határideje: 2026. május 10. vasárnap.
A díjazást 2026. május 17-én vasárnap tartjuk a kvadrumban a közös plébániai ebéd előtt.
A képek hátuljára kérjük, kerüljön fel:
- a gyermek neve, kora, óvodás csoportja/iskolai osztálya,
- az egyik szülő neve és mobil elérhetősége.
Várjuk alkotásaitokat Szent Ferencről!

